Badacsonytomaj – Kiegyezett az önkormányzat az örsi kemping területén építkezőkkel

Az egykori örsi kemping még a fák kiirtása és a terület feltöltése előtt a Google térképén

Eladó a balatontipp.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyokergyorffyarpad.hu címen.

Az örsi kemping mai tulajdonosai a korábbinál szabadabb keretek között tervezhetik szállodájukat, apartmantelepüket, cserébe ajándékba adják a terület egyik sarkát, hogy a helyiek fürödhessenek, és lemondanak az önkormányzattal szembeni kártérítési igényükről.

Közel kétéves küzdelem után ma alá tudtuk írni ezt a megállapodást, ami dióhéjban arról szól, hogy 3000 négyzetméteres területet közcélú adományként megkapja a közösség. Lehet, hogy áfa-vonzat később felmerül, de ezt megpróbáljuk elhessegetni. De akkor is nyilván olcsóbban, mint ahogy az elején mondogatták. És ha mind a két fél tudja vinni a dolgait, akkor reméljük, hogy ez a súlyos probléma végre megoldódik, ami az örsiek vízhez jutását feszíti” – tájékoztatta a település lakóit Krisztin N. László polgármester az egykori örsi kemping tulajdonosaival megkötött településrendezési szerződésről a hét elején tartott közmeghallgatáson.

A polgármester kérdésre válaszolva elmondta, hogy a fürdésre kiszemelt új területet nem a jelenleg erre a célra használt középső részen, hanem a kemping Ábrahámhegy felőli oldalán kapják. “Itt kialakul nekünk egy saját kis birodalmunk. Ami ugyan nem lesz zárt, de a vízhez jutást biztosítja. A területen 3 százalékos beépítésre lesz lehetőség. A testület döntött arról, hogy a még decemberre tervezett rendkívüli testületi ülésre ajánlatokat kérnek vízügyi tervezőktől. És a legjobb ajánlat megfogalmazójával azonnal elkezdi terveztetni ezt a kis “birodalmat”, hogy lássunk tisztán, mi kell hozzá, mennyibe fog kerülni, hogy a pénzt is meg tudjuk hozzá szerezni”.

Bár a part előtt 5a osztályú nádas van, a jelenleg érvényes vízpart-rehabilitációs tanulmányterv is fürdésre jelölte ki az érintett területet – Forrás: 10/2005.(IV.14.) TNM rendelet

Beszélt arról is, hogy a tulajdonosok a terület többi részén egy turisztikai fejlesztést szeretnének végrehajtani. “Egy négycsillagos szállodáról, egy apartmanblokkról és valami kempingszerű részről van szó. Több kategória megszólításán gondolkodnak… Nem kértek semmilyen változást, ami építménymagasságot emelné, ugyanazokkal a paraméterekkel próbálják a feladatot megoldani – jelentette ki Krisztin N. László.

Az önkormányzat honlapján található anyagok szerint az alábbi lehetőségeken gondolkodnak

Badacsonyörs Kemping Telepítési Tanulmányterv 2021 I – Forrás Badacsonytomaj.hu

Badacsonyörs Kemping Telepítési Tanulmányterv 2021 II – Forrás Badacsonytomaj.hu

Badacsonyörs Kemping Telepítési Tanulmányterv 2021 III – Forrás Badacsonytomaj.hu

Badacsonyörs Kemping Telepítési Tanulmányterv 2021 IV (Ez a negyedik valószínűleg nem játszik, mert hiányzik a tervből a négycsillagos szálloda – gyá.) – Forrás Badacsonytomaj.hu

A város honlapján olvasható településrendezési szerződés javaslat szerint a 3000 négyzetméteres terület mellett a kemping tulajdonosainak másik “ajándéka”, hogy elállnak az önkormányzattal szembeni kártérítési követelésüktől. Kárigényük amiatt keletkezett, mert az önkormányzat 2015-től számukra kedvezőtlenné alakította az érintett területre vonatkozó építési szabályokat. Ez a változtatás jelentős hátrányokat eredményezett a területek beépíthetőségében, használhatóságában, illetve hasznosíthatóságában – fogalmaznak a szerződésben.

Jelenleg szüneteltetik a kárigényük miatt indított eljárást, s azt le is állíttatják, ha az önkormányzat a szerződés szerint az érintett területeken több más mellett a legnagyobb beépítettséget 15%-ra, a legnagyobb építménymagasságot 6 méterre, a legnagyobb homlokzatmagasságot 12 méterre, a minimális telekméretet 3.000 négyzetméterre módosítja.

Az önkormányzatnak vállalni kellett azt is, hogy az érintett területeket kivonja a településkép védelméről szóló helyi rendeletének hatálya alól, hogy azokra csak a központi előírások vonatkozzanak.

Olvasói kérdésre végigmentem a terület tulajdonosi szálain.  Az öt tulajdonos nevét és azok tulajdonosait az alábbiakban olvashatják. Svájcba érve feladtam. Persze tovább lehetne menni ott is, de attól tartok, azzal sem lennénk okosabbak.

1. BADACSONY PARK Ingatlanforgalmazó Kft.

A tag(ok) adatai
B-WELL Ingatlanfejlesztési Részalap
B-WELL Ingatlanhasznosítási Részalap

2. B-FOND Ingatlanforgalmazó Kft.

A tag(ok) adatai
B-WELL Ingatlanhasznosítási Részalap
B-WELL Ingatlanfejlesztési Részalap

3. VILLA PARK BADACSONY Ingatlanfejlesztő és Turisztikai Kft.

A tag(ok) adatai
B-WELL Ingatlanfejlesztési Részalap
B-WELL Ingatlanhasznosítási Részalap

4. B-WELL Ingatlanfejlesztési Részalap
5. B-WELL Ingatlanhasznosítási Részalap

Nevükben a B-FUND Ingatlan és Befektetési Alapkezelő Zrt. jár el

Részvényes(ek) adatai
OPEN CREDIT Pénzügyi Szolgáltató Zrt.

Részvényes(ek) adatai
PERSPECTOR AG
CH-6314 Unterägeri, 38.
Kézbesítési megbízottja: B-Foundation Zrt.
a címük – ahogy a többinél is – 1118 Budapest, Ménesi út 22.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Eladó a balatontipp.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyokergyorffyarpad.hu címen.

2 Comments on "Badacsonytomaj – Kiegyezett az önkormányzat az örsi kemping területén építkezőkkel"

  1. Győrffy Árpád | 2021.12.20. at 16:15 |

    Kedves Marosi László!
    A cikket kiegészítettem a tulajdonosi adatokkal. Attól tartok, ezzel nem tudom kielégíteni a jogos kíváncsiságát.
    Győrffy Árpád

  2. Marosi László | 2021.12.20. at 14:55 |

    ennyi volt.
    meg egy bambi
    minden megy a levesbe

    én már csak azt szeretném tudni ki a rejtélyes tulajdonos, ki az aki nem meri vállalni magát.
    költői a kérdés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár