Veszprémi vasútvonal – A nyár végéig szívásra készülhetnek a vonattal utazók – frissítve

Sokak meglepetésére az elmúlt hétvégétől jelentősen átalakult a veszprémi vasútállomás forgalmi rendje - Fotó: Győrffy Árpád

Eladó a balatontipp.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyokergyorffyarpad.hu címen.

Június 18-ától vonatpótló buszok szállítják a veszprémi vasútállomásról (újmagyarul: vonatállomásról) indulókat és az oda érkezőket – szembesültem a megváltozott helyzetről egy keddi transzfer miatt. A MÁV honlapján nem találtam információt, így csak tippelni tudok, hogy valószínűleg egy több irányba is kiterjedő pályakarbantartás lehet a háttérben. (Közben egy olvasó segített a keresésben.) A buszok beállítása miatt kénytelenek voltak rendezni az állomás környéki autóparkolást, -forgalmat.

Mivel az állomás előtti tér már eddig is szűk volt a parkoló autóknak és a helyi járatú autóbuszoknak, a személygépkocsikat kitiltották innen, hogy a vonatpótló buszok be tudjanak járni, meg tudjanak állni.  Tehát a város, illetve a 830-as számú északi elkerülőút lámpás kereszteződése felől érkezőknek tilos behajtani az állomás elé, az első elágazónál nyugati irányba kell fordulniuk, hogy a Posta épület déli oldalán lévő vakvágány mellett kialakított parkolóban helyet keressenek.

Az állomásépület előtt több helyen is felállított tájékoztató tábla az új forgalmi rendről – Fotó: Győrffy Árpád

A parkoló elég nagy, de a felfestetés szerint hosszában beálló buszoknak is szánták, így akár szűknek is bizonyulhat egyes időszakokban.  A gyaloglás kicsit több, mint az állomás épület előtti térről, de legalább az autók nem veszélyeztetik a gyalogosokat és a többi autót. A parkoló és a peronok közötti gyalogos közlekedés nincs igazán megoldva.

Az autóknak és buszoknak kialakított szükségparkoló – ami talán a jövőben is megmarad – Fotó: Győrffy Árpád

A “járda” egyes szakaszain a kerekes bőrönddel közlekedők kénytelenek kézben vinni a poggyászt, mert csak megszórták a területet darabos hideg aszfalttal. A másik megoldás, hogy a postaépület bejárati oldala előtti parkolóhoz közlekedő VIP-autók  között kell szlalomozni.

Az örök Pléh büfé melletti “járda” még istenes, a bódé mögött számíthatunk nagyobb egyenetlenségekre. A háttérben látható parkolóba csak külön engedéllyel lehet beállni – Fotó: Győrffy Árpád

Tájékoztató a forgalomváltozás tervezett időszakáról – Fotó: Győrffy Árpád

A vonatok eltérítésének várható idejét a fenti táblán nézhetjük meg. Mint ebből kiderül, a nyár végéig két irányban biztosan maradnak a vonatpótló buszok. Ha utána vissza is áll a régi rend, talán az új parkoló megmarad továbbra is.

Győrffy Árpád

A MÁV oldalán itt lehet részletesebben is tájékozódni az ügyről.

Ha érdekesnek találta, egy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a gyorffyarpad.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Eladó a balatontipp.hu internetes domain!
Ajánlatok és érdeklődés a gyokergyorffyarpad.hu címen.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Veszprémi vasútvonal – A nyár végéig szívásra készülhetnek a vonattal utazók – frissítve" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár